2016. július 28., csütörtök

Művészetek völgye - sátor, eső, a nagy lyuk és legszebb kapolcsi portékák (szubjektív válogatás:)

Namost azt történt, hogy  idén negyedik alkalommal nekivágtam Kapolcsnak, sátorral, két gyerekkel... kalandos volt, mint mindig, öt napot bírtunk ott, annyi elég volt (mondjuk tegnap jöttünk, s ma már visszavágyom:). Minden nap más, de mégis egyforma: új koncertek este, déli pihenő a Manó udvarban, bealvás a versimprón, szuper volt. Lecipeltünk néhány BOHO design cuccot is, s mivel nem tervezek visszamenni - mondjuk a 10 napos karszalagot nem vágtam le, így minden megtörténhet:) - elég baráti árakat találtam ki rájuk, aki vágyik valami kékre, zöldre vagy fára, most csapjon le rá (a Manó udvar mellett).




Hát szóval az úgy kezdődött, hogy felállítottam a sátrat, amit otthon már megrenováltunk kicsit. Fiacskám azonban úgy ítélte meg, hogy uncsi lenne sátrazni úgy, mint mások, így ablakot vágott egy bottal a sátor falára.

Tikkeltem egy picit, hogy kihasította a kölcsön sátrat, de csak ennyi nem veheti el a jókedvem egy fesztiválon, nem? Beragasztottam szatyorral. Khm. Éjjel pedig, amikor dörögni és villámlani kezdett, az egész sátrat kompletten becsomagoltam. Nézzetek sok MecGyver-t ti is! :D

Íme az öszecelluxozott sátrunk (amikor alszik, ilyen angyali a gyermek... aztán felébred)


Mikor nem esett éppen, akkor hétágra sütött a nap, így máshonnan szakadt a víz:) Fürödtünk a patakban, térdig gázoltunk a szalmában, minden jó volt így.  Csodás portékákat láttunk, ezekből mutatom most a kedvenceimet, keressétek meg őket, mert élőben szebbek. Persze, volt minden, ami minden évben - kerámiák, szőttesek, ékszerek, ruhák, szobrok stb -, ám ezeket valamiért különlegesebbnek találtam.


Elsőként ezeket az áttört lámpásokat mutatom, a Momentán melletti kis udvarban találjátok. Aki szerez névjegyet vagy elérhetőséget, légyszi írja meg, mert én a gyerekekkel nem jutottam vissza.


Ugyanitt a legkedvencebb lámpák, formára az ipari lámpákat idézik, színük, mintájuk keleties, állati jól eltalált az összhang. Ebből nagyon vettem volna, de a színt sehogy sem sikerült eldöntenem ott. Remélem, valahogy szembejön még ez velem, ahol és amikor kell.


Másik közös családi kedvenc - bár ez nem újdonság, de azért csak megmutatom - a BokRéta kerámiavirág. Irtó cuki gombák, eprek, kis és nagy virágok.... tökéletes kellékek, tündérkert építéshez. Válogattunk is belőlük két csokorral és egy gombával, de bevallom, nagyon nehéz volt a választás. Extra meglepetés volt, hogy az árus hölgy - talán látva kétségbeesett "mindentdeszeretnék" állapotunkat - ajándékba adott nekünk néhány viharvertebb darabot. Nem tudom, ki hogy van vele, de én úúúúúúúgy tudok örülni az ilyen meglepetéseknek.


Nemezeltünk is egy kicsit a Folk udvarban (oké titokban a díszítőfestésre is jelentkeztem, de azt nem is mutatom, mert csalódott voltam picit)

háttérben....:)
Végül a Boróka Egyesület portékáit mutatnám, közte kedves ismerőseim holmijai és BOHO design cuccok is.
Ha már lámpamánia van, nézzétek meg a Mango Babaháza egészen különleges sorozatát, nemezházikó hengerlámpákat találtok, rengeteget, a Manó udvar melletti kis udvarban. És festett kavicsokat a Fila-műhelytől , virágos nyaklánc-karkötő micsodákat, ami akár hajpántként is hordható (és a többi Kapolcson kaptató - sajnálatos módon kínai - virágos fejpántokkal ellentétben ezek tényleg kézműves holmik).




BOHO design cuccok: láda, tükör (új!), polc és tündéres, sárkányos transzferképek


A "tündérek és sárkányok" fatáblák igazán jó áron:)

Indulás előtti percekben lett kész a tükör, arany-türkiz, eléggé szeretem:) - benne a fiam

Ha tetszenek a munkáim, kövess a facebook-on, itt a blogon, nézz körül a BOHO design oldalon!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése