2016. június 22., szerda

Képek a konyhában: kávézz, sütizz, nyalakodj! Fotótranszfer tippek

Aki azt gondolja, hogy egy magamfajta transzferkészítőnek tele van képekkel a háza.... még nem járt este villanyszerelőnél, akinél a körte sincs kicserélve:) Na ez így volt nálunk is, EDDIG! Azonban történelmi pillanat, kikerült párkép, helyiségenként fogok haladni, ma a konyha volt soros. Mutatok pár apróságot, első munkáim kerültek föl, mind szép emlék.... valami kezdete.



És akkor rögtön ki is derül, hogy mit szeretek igazán: a kis méretű képeket, de azokból többet:) Talán, mert nincsenek nagy fehér falfelületeim, vagy mert ebben is szeretem a zsúfoltabb dolgokat, de nekem így tetszik. 

A konyhámban korábban a mostani képek helyén kedves képeslapok (5 éve kaptam kb utoljára olyat, ami kitehető), vagy régi újságokból kivágott Maggi reklám volt képkeretben. Vagy semmi... mert olyan helyet is találtam, ahová nem is gondoltam képet tenni, ilyen az ajtó nyílása.


Ezeket a képeket nem eladásra készítettem, erősen a próba kategóriába tartoztak. Le is akartam egyszer csiszolni őket, de nem tudtam. Megszerettem a nyalakodásra csábító táblácskát (bár azóta csak magyar feliratosakat készítek).....



...... szeretem a kotyogós kávéfőzőt és a piros ruhás nőt, aki sütit válogat. És még feljebb is van egy kis hely, valami piros hangulatút biztosan keresni fogok oda.



TIPP: 
Mostanában ilyen transzferes-szemmel nézegetem a konyhákat és azt kell, hogy mondjam, a nagyon-nagyon tiszta-modern konyhákat leszámítva bárhová el tudok képzelni kisebb-nagyobb transzfereket.
Ha fából van a konyhabútor, ha hófehér, vagy éppen színesre festett, mindenhez jól passzol, pláne, ha illeszkedő színvilágú transzfert sikerül találni hozzá.
És mivel könnyen és jól tisztítható, ideális konyhai dekoráció:) 

Unalmamban, próbaképpen és mert mostanában krétarajzokkal is próbálkozom (erős tanulói stádim, kérem ezt figyelembe venni:), ezt a deszkát készítettem. Pentart mágnesfestékkel festettem le több rétegben, így kisebb mágnes tapad is hozzá. Szóval üzenet is hagyható rajta, pl 

"Hozzál kávét! Köszi:)"



Ha tetszenek a munkáim kövesd a BOHO design oldalt a facebookon:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése