Van az úgy, hogy annyira fáradt az ember lánya, hogy az alvás már nem segít (és szét is kávéztam magam előtte, tehát lapból esélytelen). Ilyenkor csinálok valamit, ami kreatív, ami más, mint amit szoktam, amibe bele lehet mélyedni...... ez történt ma és csodák csodája, gyermekeim ezalatt csöndben játszottak az emeleten. Hála érte!
Szóval jött a levél, lányom második osztályba lép, íme a lista, mik kellenek... kréta, hárfa, blabla és rajzmappatartó. Volt egy nekem, ami kb 500 éves, pont a minap találtam meg, még szakközépiskola korai időszakából maradhatott (vagy nem tudom honnan, mert oda A/2 tábla kellett a tervrajzokhoz, na mindegy).
Innen indultunk! |
Mindenesetre úgy nem maradhatott, gondoltam itt az idő, kipróbálom a papírra transzferálást. Na, nem mondom, hogy sima ügy volt, hiszen a ragasztott transzfert vízzel kell ledörzsölni, ami fa esetében nekem nyilván meg se kottyan, de kartonról?! Próba szerencse.
A lányom választott egy képet, régóta a kedvence, így ez került fel a mappára.
Tegnap felragasztottam, ma alig vártam, hogy leszedhessem. Nagyon enyhén vizeztem csak be és hiphop-ripszropsz 2-3 óra meditatív dörzsölgetés eredménye képpen már vállalható állapotba is került. Voltak ugyan papírfoltok, amik nem jöttek le, de megoldottam.
Igenám, de sajnos a karton nem sima volt, hanem olyan csíkosan hullámos... na ez meg is látszik az eredményen, ugyanis a transzfer megkopott a kiemelkedések mentén. Ezzel kellett kezdenem valamit.
Festeni fogom, döntöttem el. Eleinte csak a sötétebb részeket kenegettem át, de úgy belejöttem és úgy élveztem, hogy elővettem mindenféle imádott metálfestéket és szép lassan azon kaptam magam, hogy már mindent átfestettem.
Itt még csak a madár és a virágok voltak átfestve. |
Látszik, hogy a széle nem valami szép átmenetes, ezt is festeni kellett. |
Nem állítom, hogy az én festményem, de hogy megdolgoztam vele, azt nagyonis:)
Több órányi elmélyült alkotás, színek, formák kavalkádja, ajánlok mindenkinek hasonló kikapcsolódást (mondjuk lehet, hogy csak hárítok, mert azt terveztem el, hogy futni fogok és az lesz a kikapcsolódásom...... és talán mindent megtesz a tudatalattim, hogy ezt elkerüljem:)
A fiacskám is leadta már a rendelést, ő ovis zsákot szeretne, hasonló megjelenésben. Textilre se próbáltam még ezt a technikát, úgyhogy itt az ideje.
Nos, ha ezek után azon gondolkozol, hogy renelnél egy hasonló mappát a BOHOdesign-tól, állok elébe. Küldj egy képet (ide: rendeles@bohodesign.hu) és neki is látok.
Ha tetszenek a munkáim, nézz körül facebook oldalamon. Ha követed, akkor biztosan értesülhetsz hasonló blogbejegyzéseimről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése